olajszag

csak ha szét is szedted a mecsóidat

Szívás! Elírták a forgalmit. És neked?

2017. január 26. 09:56 - Dombóvári Mihály

Kellett egy szmogriadós, büntetéssel fenyegetőzős input, hogy ránézzek a forgalmira.

A hét meglepetése volt ez a szmogriadó. De engem nem érintett, mármint autó tekintetében, nem tüdőszempontból. Legalábbis azt hittem. Kedd reggel aztán mégis ránéztem a két forgalmira, és hopp, azt látom, hogy autóm 4-es besorolású. Nem használhatom. (Nem tudom mire jók ezek a kódolt adatok, V.9.-es mező, apám, mi ez Alfa Holdbázis?)

img_1627y.jpg

Ezek a kódolt adatok......persze így levegősebb az elrendezés

Az első gondolat az volt, hogy jártam-e aznap véda kapu közelében. Nem. Rendőr közelében: igen, de épp egy Skoda Feliciást nyögtetett. Miért is törődött volna velem, ránézésre nem veszélyeztetett faj a Passat B5.5, mert hát történetesen a motor károsanyag-kibocsátási besorolása Euro 4 (eszerint a forgalmiba kilencest érdemelne). De még ha rosszul tudom is Euro 3 (amiért ugye hatos jár). Nem említettem, de benzines az autó.

Nem kívántam hergelni a hatóságokat, így másik autóval mentem, ha kellett, de előtte azon melegében kedden felhívtam a vizsgáztatóhelyemet, hogy mi a pálya ilyenkor. Peti azzal vette fel, hogy másfél nap alatt én vagyok az ötvenedik fazon, húzzak be a Mozaikba, majd az okmányirodába (a Mozaik van a közelünkben a hatósági vizsgaállomások közül).

Feldobtam az FB-re a kérdést: ki mit tud az ügyintézésről (a Mozaikban nem vették fel a telefont). Nagyon gyorsan jöttek a válaszok, újságíró-főszerkesztő barátom Toyota Priusa Euro 4 szintre lett belőve (tehát 9-es) a forgalmiban, másik újságíró barátom igen fiatal Audi A3-asa hozzám hasonlóan négyes lett, csak tavaly elintézte és dízelként 10-est kapott.

passat_euro4.PNG

Remélem elfogadjátok bizonyítéknak az Euro 4 képességre a mobile.de oldal egyik hirdetését, egy, az enyémmel egyívású kocsiról

Tuningos körökből eredő barátom fel is hívott, mert egy nappal előttem kezdte intézni a dolgot. Neki a Citroen Xsara HDi-je került hátrányba, a Citroen-képviselettől vitt igazolást az Euro 3 szintre, ezt nem fogadták el, így már adta az infót, hogy igen, műszaki szemle kell (4-5 ezer Ft, kerestem itt pontosan, de nem tudtam azonosítani, melyik díjtétel az, pedig voltam már ilyenen még „zöldkártya” okból). Utána a műszaki adatlappal irány az okmányiroda új forgalmiért (elméletileg a hatóság hibája miatt kell az új, így díjmentesen kiállítják).

Szóval úgy látható, hogy egy gyors fél óra alatt a gondoltnál többeket érintett a forgalmi elírás témája. Ha, mint megírták a statisztikákat, Budapesten kb. 150 ezer autó érintett a szmogriadó kapcsán az 5-ös alatti besorolással, a vonzáskörzetben plusz 300 000, ebből a közel félmilliós csordából hánynak írták el a forgalmijában a besorolást?

Mondjuk 10 százalék? Az nagyon sok, 45 000 autó. De még az egy százalék, a 4500 autó is sok. Ezeket mind rendbe rakni szép kis költség, 22 500 000 Ft ötezrével számolva. Ha tíz százaléknyi, akkor még egy nulla. Egy százalék biztosan van. De miért írnak el ennyi forgalmit?

Egyik lehetőség: baj van az okmányirodai dolgozókkal (bár ez a lehetőség sokaknak lehet szimpatikus, mégis kizárnám, ennyiszer ugyanolyan hibát véteni csak akkor lehet, ha a rendszer a hibás)

Másik lehetőség: gond van a gépjármű-azonosítási rendszerrel (erre gondolnék, a hiba itt van)

Harmadik lehetőség: direkt hibákat generálnak, hogy rejtett adóként csengessenek az állampolgárok (végülis…ki tudja?).

Maradnék a második lehetőségnél, úgyhogy rákérdezek az illetékeseknél. És akkor azt is megkérdezem, hogy miként lehet törvényesen elmenni műszaki szemlére szmogriadó alatt a négyesre degradált kocsival, hogy kikerüljön az ember a hátrányos helyzetből. Bár az ingyen BKV javít a mérlegen :)

51 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://olajszag.blog.hu/api/trackback/id/tr312156063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

230e 2017.01.26. 10:23:45

Köszönöm a cikket, én is érintett vagyok. 2002-es 1.6-os Octavia, ami szintén min. EURO III, de lehet hogy EURO IV az AVU motorral. A legjobb, hogy 2012-ben minősítették át egy vizsgán hogy egyáltalán az EURO II-es minősítést megkapja, akkor nem sikerült az NKH-nak (ami ugye 20217. január 1-től már éppen nem tudni mi lesz) megugrania a lécet. Tartok attól hogy most sem sikerül, így ha végre járhatok a kocsival, akkor kezdhetek egy Skoda képviseletnél, hogy egyáltalán valami kiindulópont legyen a kezemben. Öröm és boldogság az, hogy ilyen remek sóhivatalok vannak az országban.

bigpond 2017.01.26. 11:04:58

Sóhivatalok? Nagyon igaz.

A kérdésre válaszolva:
Az én autóim forgalmijába nincs semmi elirás mivel nincs hozzájuk forgalmi. De tovább megyek, nincs hozzájuk törzskönyv, zöldkártya, semmilyen irott papir vagy okmány, se matrica a szélvédön, semmi! Van viszont egy elektronikus központi nyilvántartás amiben rögzitve van a nevem , az autóm tipusa , szine, alváz és motorszám és hogy befizettem-e az éves sarcot (kb 140 000ft személyautónként). Ha fizetek békén hagynak , ha nem akkor szívatnak, ilyen egyszerü a játék. Az állam igy megkapja amit akar bürokraták nélkül is és mindenki boldog.

Nincs 2 évenkénti müszaki vizsga, eredetisèg vizsgálat, emissziòmérés (igaz szmog se) stb.

_krampampuli_ 2017.01.26. 11:25:26

Igen, nagy baj van a gépjármű-azonosítási rendszerrel...
Személyesen próbáltam intézkedni, hátha hatásosabb, mit az emailezés vagy telefonálás.
Olyan szempontból szerencsém is volt, hogy egy nagyon korrekt, segítőkész ügyintéző fogadott a helyi NKH-kirendeltségen.
Sajnos segíteni nem tudott, az autóm esetében teljességgel reménytelen, hogy 04 helyett 06-ot kapjak, holott tudja, látja ő is, hogy nyilvánvalóan Euro3-as az autóm.
Az oka: nemcsak a magyar, hanem a központi európai nyilvántartásban is teljességgel hiányzik a Peugeot 306-hoz a TU3JP/L4 KFW motor. Bő másfél évig készült a típus ilyen motorral, úgy tűnik, hogy ez nem érte ez az "ingerküszöböt".
Egy 1996-os nyilvántartásba vételre hivatkoznak, holott ezzel a motorral csak 2000 októberétől kezdték gyártani ezeket az autókat.
Tehát röviden: az autó kétlambdaszondás, az emissziós adatai kényelmesen teljesítik az Euro3-as normát, mégis kizárt, hogy valaha is jobb minősítést kaphasson, mint 04, ami az Euro2-nek felel meg.

2017.01.26. 11:47:31

tolós műszakin simán beírják a 9-et a wartburgra =]

petivagyok innen 2017.01.26. 11:57:22

Az én bezin-gázos Toyotámból tisztább levegő jön ki, mint amit beszív, mégis 4-es besorolást kapott. Ennél már csak az a szebb, hogy az elektromos autók 5-öst kapnak.

hdnctrl 2017.01.26. 13:04:39

Ha lesz egy kis eszük (ez ugye kérdéses ebben az országban, nemcsak a jelenlegi vezetés alatt), akkor, ha be kell vezetni egy következő fokozatot, az 5-öst kihagyják a tiltásból.

2017.01.26. 13:21:11

Az én 2004-es 90 lovas dízel Octaviám 7-es besorolású. Apám 2002-es SDi Octaviája 4-es. Pedig ugyanaz a motor, csak az enyémen van turbó. De nem vagyunk fővárosiak, így nem érint közvetlen a dolog. :)

iattilagy 2017.01.26. 14:01:52

Ugyan ez van a 2001-es zafiránkkal, 4 van beírva, de euro 3 tuti van, de mobile.de az is euro 4-ként fut.

fifibá55 2017.01.26. 14:02:55

@petivagyok innen: (...az elektromos autók 5-öst kapnak) Nem; a kizárólag elektromos járművek kódja 5E.

BallyS16 2017.01.26. 14:04:18

Xsara II, 2000 X, 1.6 16V, ugyanez volt, 04, de az előző vizsgán kértem ennek orvoslását és láss csodát, adtak egy állásfoglalást, amivel új forgalmit csináltathattam - ingyen. De ez nem ma volt.

mihály nyilas 2017.01.26. 14:12:51

4-es a számod?
Egy esztergomi látkép a forgalmiba és ellenőrzéskor átminősítik a helyszínen neked.
Utána ne felejtsd el pótolni a látképet...

Türelmes Autós 2017.01.26. 15:18:17

Szintén érintett vagyok, 2001-es benzines Renault Scenic forgalmijában 4-es kód szerepel, pedig a hazai képviselet szerint Euro 3-as. Ígértek vmi papírt erről, aztán meglátom, mire megyek vele márciusban az esedékes műszaki vizsgánál.
Amúgy éves BKV bérletem van, azzal járok dolgozni, szóval ez a forgalmival ingyen tömegközlekedhetek dolog engem nem érint.

sacman 2017.01.26. 15:26:06

Az én autóm egy Hibrid Toyota Camry. A forgalmiban a jogszabályok szerint és korábbi vizsgák eredményeképpen korábban 5-ös osztály volt feltüntetve. Most nyáron újra vizsgáztattam az autót. A vizsgán a "szakember" megállapította, hogy egy sima négyütemű Otto-motor van benne, azaz 9-es környezetvédelmi besorolást érdemel (akárcsak a cikkbe említett Prius). A műszaki engedélyt megkapta, de a forgalmiban nem jegyezték be a az új dátumot. Elvileg ki kellene váltanom egy új forgalmi engedélyt.
Az egy dolog, hogy nem értenek hozzá de legalább olvasni tudnának. Az autón jó nagy betűkkel fel van tüntetve, hogy hibrid.
Cégautó adó szempontjából rohadtul nem mindegy mi van a forgalmiba bejegyezve. Tehát nem váltom ki az új forgalmit. Kivárom a következő vizsga időpontját és elviszem olyan helyre, ahol láttak már ilyet.

blg48 2017.01.26. 17:34:07

Ha a Toyota Prius benzinmotorja EURO4-es, akkor a 9-es kategóriába kell besorolni.

Ezt írja ugyanis a jogszabály:
"A hibrid hajtású gépjárművet az 5. környezetvédelmi osztálynál magasabb - a belsőégésű motorja által meghatározott - környezetvédelmi osztályba kell besorolni, amennyiben a meghajtó belsőégésű motor legalább Euro 3 jóváhagyású."
www.nkh.gov.hu/web/kozuti-gepjarmu-kozlekedesi-hivatal/kornyezetvedelmi-felulvizsgalat

CJKrisz 2017.01.26. 17:41:11

Véda kapu... Hagyjuk már. Semmi köze hozzá, ne legyünk már ennyire beszarva ettől. Mivel láthatóan több sebből vérzik a rendszer, honnan fogja tudni a véda, hogy az én forgalmimba mi van írva? A rendszer szerint 3-as az autóm, a forgalmiba meg 6-os van írva. Vagy épp fordítva. Jogtalanul kiszabják a büntetést, ami ellen fellebbezni sem lehet? Ugyan már. A szerv megállít, megnézi, hogy mi van a forgalmiba írva. Ha helyes válasz, akkor továbbenged, ha helytelen, akkor először csak figyelmeztet, hogy hahó, itt most korlátozások vannak, ha esetleg nem hallott volna róla, mert urambocsá' nem néz TV-t, nem hallgat rádiót, nem internetezik, stb., úgyhogy kéretik tartózkodni az ideiglenesen fennálló intézkedést sértő magatartástól.
Motoroknál egyébként teljesen hasraütés jelleggel működik a kódok beírása a forgalmiba. Az én 2007-es évjáratú katalizátoros Hondám 2-es? Az, persze, egy kategória egy Wartburggal. Az egy éves dízel Passat meg úgy okádja a kormot, hogy hetente kell a kandallókba való koromtalanítóval megkínálni, a forgalmiban pedig egy szép 8-as szám szerepel.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.01.26. 18:42:47

Nem írták el, az én 98-as astrám is 04-es.

cardiobascuralis 2017.01.26. 19:04:47

"Remélem elfogadjátok bizonyítéknak az Euro 4 képességre a mobile.de oldal egyik hirdetését, egy, az enyémmel egyívású kocsiról"

Ja, egy hirdetési weblapét, ahova minden marha azt írhat be, amit akar...
Ahogy látom, te nemcsak az íráshoz nem értesz, de az autókhoz is totál homály vagy.
(Remélem, nem nevezed magad újságírónak, és az annak nevezett haverjaid sem pusztán szaros bloggerek. Mert a blogger csak szeretne újságíró lenni.)
Az ugye megvan, hogy ugyanolyan kaszniba többféle motort szerelnek még ugyanolyan lökettérfogatúból is, ami a forgalmiban lévő motorszámból (annak az első néhány karakteréből) derül ki.

@enpera:
A régi Astrák motorja euro 2-es.
Viszont a 2001-esek (legalábbis egy részük) már euro 3-asok, azaz 6-os kategóriájúak. A motor típusától függ.
Talán 2000-ben volt a váltás.

válasszmásikat 2017.01.26. 19:19:12

Nem igazán értem a cikket, de lehet az én tudásom hiányos.
Hogyan lehetne egy 2000-es, 2001-es autó Euro 4-es, miközben az a norma 2005-től él?
Az Euro 3 is csak 2000-ben jött be.

impala 2017.01.26. 19:23:21

@Krumplifej úr: nekem is 14-es.
2014-es, 1.6-os Suzuki SX4.
az milyen EURO besorolás

Landsmann 2017.01.26. 19:34:59

@válasszmásikat: Úgy, hogy változott a jogszabály és az osztályba sorolások. Mikor gyártották az autót, akkor még csak Euro 3 volt. A jogszabály változás után viszont a bevezetett Euro 4 kritériumainak is megfelelt a jármű. A probléma ott van, hogy a következő műszaki vizsgák alkalmával a valótlan adatot nem korrigálták az6 akkori törvényi előírásoknak megfelelően. Itt a saját példám. Suzuki Wagon R+ 2004 februári. Ekkor Euro 3 volt a legmagasabb osztáyl. Ebbe is került. 2004 május 1-től jogszabály változás volt és lett Euro 4. De mind a mai napig egyik műszaki vizsgán sem minősítették Euro 4-nek, holott oda tartozik. Akinek 2004 május 1 után lett forgalomba helyezve, azok Euro 4 besorolást kaptak. Most intézem hogy a 6-os helyett 9-es legyen a forgalmiban. A gyártól megvan az igazolás. Elvileg ezzel a területileg illetékes NKH-hoz elmenve egy 1770 Ft-os szemlét tartva kiadják a tanúsítványt, amivel az okmányirodába kiállítják a helyes adatokat tartalmazó forgalmit. Valahol olvastam, több mint 200000 autó forgalmijában szerepel rossz környezetvédelmi osztályba sorolás. Legtöbb a jogszabály változás miatt, de vannak egyéb elírások is.

Róka Róka 2017.01.26. 19:40:12

@válasszmásikat: az én autóm 2004es és Euro-4 ,9es besorolást kapott.

kkkchris 2017.01.26. 19:42:27

@válasszmásikat: itt a lenyeg. van egy csomo motor ami teljesitene az euro3-at, de mivel amikor gyartottak meg nem volt euro3 ezert nincs hivatalos gyari monositese. es sajnos a nkh nak ez kell. en is ezzel szivtam meg, a 99-es bmw e46-osom valszeg euro3-as lenne, de hiaba, az a motor hivatalosan nem az..

kkkchris 2017.01.26. 19:50:00

@kkkchris: mondjuk szerintem folosleges ennyit rugozni ezen. a 4-es kategoria kek plakett volt anno. 1-2 eve a kek plakettesek meg mehettek a szmogban is, ma mar nem, jovore lehet a 6-osok sem mehetnek. remelem. de inkabb a sok ocska dizelt (meg csalos dizelt amik 10x annyit tolnak ki mint a "hivatalos" meres) allittatnak le! bpen ha kicsit nyitott fullel kozlekedtek gyalog egyszeruen brutalis hogy szinte csak dizelek kozlekednek! ujabb autok kivetel nelkul szinte dizelek, a hidegben meg toljak alapjaraton, a porkibocsajtas minimalizalasa jegyeben...

cardiobascuralis 2017.01.26. 20:27:30

@kkkchris:
Mondjuk baromság, mert a személygépkocsik hozzájárulása a szmoghoz elhanyagolható.
A dízeleket is beleértve, de a benzineseké még inkább.
Ami brutális, azok a szarul beállított buszok, teherautók meg (sajnos, személyautónak minősülő) mikrobuszok.

"bpen ha kicsit nyitott fullel kozlekedtek gyalog egyszeruen brutalis hogy szinte csak dizelek kozlekednek!"
Lófaszt, a személyautók kb. 20%-a dízel.

kopaszur 2017.01.26. 20:29:03

@Türelmes Autós: @kkkchris: üdvözlöm ! ebben a cipőben járok én is és szeretném megkérdezni, hogy konkrétan melyik motor van az autójában ?!
az enyém 2001-s 1.6 16 V-s 79 Kw.-s motor, K4MA700 motorkód, két lambda szondás, de még bovdenes gázpedálos. köszönettel : Klein Zoltán kleinzola@gmail.com /ha lehet ide kérem a választ !/

nick papagiorgo 2017.01.26. 20:35:52

A harmadik lehetőséget kb felejtsd el, ha nem te is olyan vagy, hogy "az egészet a patásorbán intézte, tényleg patája van, láttam, kilógott a nadrágja alól, fényképem is van róla".
Mert ugye a patás előre látta, hogy rossz lesz a levegő minősége, és elégedetten dörzsölte a tenyerét, hogy lám most jól megszívatom az állampógárokat (mert neki amúgy ez az érdeke, ugye, nem az, hogy rá szavazzanak).

Lényeg:

Direkt nem szívatnak meg senkit, csak hülyén ügyintéznek, ezeréves szabályok alapján. A rejtett adó se számít sokat, mert ebből nagyságrendekkel kevesebb jön(ne) be mint az áfából vagy az szja-ból, tehát ezt most minek, gondoljunk már bele.

A véda-kapu nem mér ilyet, mint ahogy a vezetés közben mobiltelefonálást se méri, ezek mind urban legend-ek. Lehet, hogy tudna ilyet mérni, de nincs rá beprogramozva. Jelenleg csak a gyorshajtást meg a szabálytalan sávváltást méri.

Rengeteg típust tettek lejjebb, a fenti hülye szabályok alapján (te Marcsika, ez négyes vagy ötös? Legyen négyes, abból nem lehet baj). Mindenki nézzen utána (pl. neten, márkafórumokban), hogy a saját autója hova esik. Ott általában segítenek is, hogy hogyan, mennyi idő alatt, mennyi pénzért stb. lehet visszahelyeztetni oda az autót, ahová "megilleti".

Daniko 2017.01.26. 20:36:43

Olyankor mi van, ha az Opel Meriva 1.4 EURO 2004-es forgalmijában a környezetvédelmi besorolásnál semmi nincs?
Hol kell reklamálni? Kérek szépen tanácsot.

Don Blasius 2017.01.26. 20:50:48

@Landsmann:
2003-ban vettem egy új Corsát 1,0 (Z10XE) motorral. Örültem is, hogy a gyári katalógusban Euro4 minősítés szerepelt, a Z kezdetű Opel-motorszámok elvileg már Euro4-esek. De a forgalmiba akkor 6-os kerülhetett csak, az volt a legmagasabb. A kocsi most is megvan, csak most már anyámnál. Vajon lesz értelme neki egy ilyen műszaki szemlézős kört futni, ha legközelebb már a 6-os kódot is belehúzzák a tiltásba?

Bár korábban arról olvastam, hogy a következő lépcső a 7,8 kódú Euro3 dízelek, a 6-ost meg akkor egyelőre talán nem bántanák...

Reman 2017.01.26. 20:51:13

Szerintem a szarok rája és a nem értek hozzá, mit foglalkozzak vele a jó leírás az okmányirodára.
Az én autómba 3 (!) forgalmi változtatás után sem sikerült rendesen felvezetni, hogy van rajta vonóhorog és AUTOMATA a váltója. Ugyanis 7 (!) év után derültek ki ezek a dolgok.

Don Blasius 2017.01.26. 20:54:27

@Daniko:
Az szép baleset. Z14XEP motor ugye? Az enyémben is ugyanez van, csak két évvel fiatalabb az autó. Euro4-es, 9-es kéne, hogy legyen! Szerintem egy vizsgaállomás vagy akár egy Opel-szerviz tud ebben segíteni, végső esetben Mozaik utca talán. De ne hagyd magad. ;)

nick papagiorgo 2017.01.26. 21:06:21

@Reman:
(és mások)
mondjuk sokat segítene, ha az illető, ha megvesz valamit, akkor megnézné, hogy mit vett, minek kellene a forgalmiba kerülnie, és ehhez képest mi van ott. És ha nem jó, helyben reklamálna.
És akkor nem x év múlva derülnének ki ilyen dolgok. Főleg, ha milliós értékű dolgokat vesz, nem egy rúd szalámit.
És akkor nem a szmogriadó idején derülne ki, hogy neki elírták a forgalmiját. Csak egy tipp. Akinek nem inge, ne vegye magára, természetesen :)

tudom, hogy nehéz ez, együtt érzek mindenkivel, de azért pl. ha elbocsátanak a kórházból, és van egy latin szavakkal teletűzdelt zárójelentésed, akkor téged nem érdekel, hogy az azt jelenti, hogy "meggyógyult" vagy azt, hogy "fél éve van hátra, menthetetlen"? Na, ugyanígy van a forgalmival is.....

Daniko 2017.01.26. 21:07:32

@Don Blasius: Köszi. Megpróbálok utánajárni. Most januárban vizsgáztattam, azon semmi, de egy 2011-es vizsgalapon még rajta van, hogy 9-es.

Daniko 2017.01.26. 21:12:54

@nick papagiorgo: Hát, nagyon okos vagy. Biztos mindenki végigguberálja a forgalmit, hogy minden betűjelzésnél mi van, hátul alul a pl. a V9 mi a lószart jelent. Ráadásul ez az autót újkorában vettem, azóta van nálam, úgyhogy eddig nem igen volt mit nézegetnem rajta, csak ha lejár a forgalmi, vigyem vizsgáztatni (persze, ha baja van, javíttatni). És azért ezt ne hasonlítsuk össze egy kórházi zárójelentéssel!

fbal02 2017.01.26. 21:15:16

Csak azért írom le röviden, hogy nálam, hogy ment mert hátha segít vkinek. Nálam akkor egy Suzuki Ignisről volt, ami Euro 4es, de a forgalmiban Euro 3-asnak volt dokumentálva. A szakszervízek mereven elhatárolódtak mindenféle segítségtől, végül felvettem a kapcsolatot az autógyárral, jelen esetben az esztergomi suzukival, ahol az elején szintén megpróbáltak lerázni. Aztán szerencsére végre beszélhettem egy értelmes emberrel, aki átlátta a problémát. Neki elküldhettem a forgalmim beszkennelt változatát és Ő a motorszám alapján adott egy hivatalos igazolást arról, hogy az autó motorja Euro4es kibocsátású. Aztán ezzel az igazolással mehettem az NKH-ba vizsgázni (és csak oda), ahol utána levizsgáztatták már jól és kaptam egy új forgalmit benne már a jó besorolással.

Türelmes Autós 2017.01.26. 21:16:48

@kopaszur: Pont ilyen motor van az enyémben is, K4MA700. Renault Hungária oldalán van chat lehetőség, alvázszám alapján segítenek.

230e 2017.01.26. 22:43:35

@nick papagiorgo: Egy kórházban alapesetben kommunikálnak, így nem a zárójelentést bogarászom. bár abban igazad van,, amilyen a helyzet abban a szektorban lassan tényleg előre kiadják majd a zárót, aztán mindenki megoldja okosba otthon. Itt pedig adott egy hivatal, ami nem vallja be azt, hogy valszeg nem jó az adatbázisa amiből dolgozik, és az én időm/pénzem telik azzal hogy próbáljak megoldást találni arra hogy a valós adatokkal rögzítsenek valamit.

cardiobascuralis 2017.01.26. 22:56:45

@kopaszur:
Valamelyik márkaszervizhez fordulsz, és ők alvázszám meg motorszám alapján megmondják.
Néhány ezer forintért (3-5 között). Azt hiszem, még a forgalmiba bevezetést is elintézik, ha magasabb fokozatra alkalmas a motor, mint ami a forgalmiban van.

Denise Hogyisdugják 2017.01.26. 22:57:46

hibridem 5-ös, nemrég vásárolt e6-os 3.2-es rangerem pedig 15-ös :-) vicckategória, mégha jól is járok vele :-/

Negrogo 2017.01.27. 09:43:54

@kkkchris: Igy van. M52-es BMW motorok tudnak az Euro III-at is csak mivel ezeket 2000 ev vegeig gyartottak akkor meg EuroII vol csak, igy az osszes ennek van elkonyelve. Ezert nem mehettem pestre egesz heten. Hozzateszem eleg tre, hogy egy amugy benzines autonak meg amugy sincs koze a szmoghoz de ez meg masik tema... a tisztulas is az idojaras valtozasnak volt betudhato elsosorban nem pedig a tiltasnak!

Schütii 2017.01.27. 11:20:00

Nem értem hogy a Priust miért a benzinmotor alapján sorolják be, ha azt nem használja az út teljes hosszán. Lehet hogy az EU ciklushoz még be sem kell hogy induljon...

zuko 2017.01.27. 15:18:32

Nekem egy 2002-es Mitsubishi Space Star 1.6-os benzines autóm van (4g18-os motorkóddal). Jelenleg 6-os kategóriába van, ahogy nézegetem a külföldi oldalakat ez egy EUROIV-es motor ráadásul van egy Lancer is a családban ugyanezzel a motorkóddal és az 9-es kategóriába esik. Beszéltem márkakereskedéssel és azért, hogy megmondják, hogy milyen besorolásba esik az autó 13.000 Ft-ot kérnek. Ha akkor kapok egy papírt, hogy 6-os akkor buktam 13.000 Ft-ot... Ezt nem tartom korrektnek. Másnak mit mondanak a márkaszervizek?

korimv6 2017.01.27. 17:28:43

@iattilagy: Szerencsére az Opel értelmes gyártó, és a motorkódnak megfejthető jelentése van. Az első karakter a környezetvédelmi besorolást takarja: C-euro1, X-euro2, Y-euro3, Z-euro4, a többit nem tudom fejből. Az NKH egy perc alatt megállapította a saját rendszeréböl, hogy az X30XE motor nem euro1, hanem euro2 besorolású. Tehát Opellel van esélyed a korrigálásra.

korimv6 2017.01.27. 17:31:45

@Schütii: A benzin-gázosokat miért nem gázüzem alapján sorolják be? Na pont ezért szivatják a Priusosokat is. Nem baj,mert egy benzinzabáló hetes egy pár kilowattos villanymotorral kaphat zöld rendszámot.

korimv6 2017.01.27. 17:34:31

@mennyi?husz!: Nekem 94-es az Omegám, amikor euro1 volt, így alapból oda kódolták, hiába euro2-es. De bementem az NKH-hoz és simán átírták.

iattilagy 2017.01.27. 17:35:22

@korimv6: Az elég jó, mert akkor EURO 4-es a kocsi mert z18 kezdetű a motor szám, szóval akkor elvileg simán át kell írniuk.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.01.27. 19:59:04

@cardiobascuralis: nekem euro 3-as, 2002-ig ezzel gyártották

boom2 2017.01.28. 12:18:04

Kiskezit csókolom! Fel tecccetttt éébredni? Nem most van először szmog. Igen milyen meglepő A Passat B5.5 benzin motorjai 2001-től euro 4 -es. A hatóságot meg ez esetben nem kell baszogatni, mert az akkor hatályban lévő törvényeknek megfelelően sorolták be.

inposztor 2017.01.28. 20:15:19

@sacman: Értenek hozzá. A legutolsó előírás szerint "- A hibrid hajtású gépjárművet az 5. környezetvédelmi osztálynál magasabb - a belsőégésű motorja által meghatározott - környezetvédelmi osztályba kell besorolni, amennyiben a meghajtó belsőégésű motor legalább Euro 3 jóváhagyású. "
süti beállítások módosítása