olajszag

csak ha szét is szedted a mecsóidat

Így építsd a Caddy-det!

2017. június 25. 15:06 - Dombóvári Mihály

Kétségbe nem vonható tény, hogy az első generációs VW Caddy egy igazi cultgép. Ha valaki szimplán munkára használja, az egy laza szentségtörés. Minimum így kell ezt gyerekek!

caddy_3.JPG

....ilyen lett értő kezekben :)

 

Persze vannak erős túlzások. Például, ahogy a jelenlegi tulaj, Kis Bence megtalálta az autót egy murvás kereskedés udvarán. Ott száradt már szerencsétlen kerek hat éve, és különösebb csodálkoznivaló nincs ezen. Kreativitásban túlpörgött tulaja gondolt egy bátrat és a Golf örökség kabint megtoldotta egy egyes Golf hátsó felső felével. Double-cab lett a kocsi, harmadik ajtóval. Jáj.

caddy_2.JPG

A fellelt állapot

 

Pedig úgy egyébként érezni a felütést, hogy jól is elsülhetett volna a dolog. Tehát a félvégeredményen való szörnyülködés mellett elismerés is a kísérletezőnek, mert valami hasonló volt a Chevy El-Camino is, csak az sikerült, ez meg nem. Igen, és még nem mondtam, hogy lambó ajtós volt fellelve a Caddy. Meg egyébként volt hozzá egy teljes igényesen kárpitozott belső kettővel későbbi (harmadik generációsra gondolok) Polo műszerfallal.

caddy_7.jpg

Ez a fellelt és hazavitt állapot

 

Szóval kellett az ember, aki meglátta a lehetőséget az elárvult autóban. És be is indult a gépezet, mármint a felújítási gépezetre gondolok. Ami még nem volt szétszedve az autón, azt Bencéék szétszedték – apukája is benne volt nyakig az ügyben. Letarolták a Golf I. ráépítést, visszaalakították az ajtókat, eltüntettek minden rozsdát és pudvát. Homokszórással meg is tisztították a lemezeket, ne maradjon korróziós pont sehol.

caddy.jpeg

....ez a félkész állapot...

Korrekt és szép fényezést dobtak rá, színnek gyári VW színkódút választottak, amivel variáltak, az a felső matt lakkréteg. Végre egy nem fóliázott matt kocsi. Az autót egy 1.8 16V GTI motorral vették, de nem ezt rakták vissza. Hanem egy dízelt. Merthogy eredetileg is az volt a kocsi.

caddy_6.JPG

...ez az elkezdtük szétszedni állapot...

 

Csak ez éppen egy okosabb dízel. Komolyabb adagolóval, nagyobb porlasztókkal (merthogy a gyárinál több nedüt kell befecskendezni a hengerekbe egységnyi idő alatt), 1,2 bar turbónyomással, egy 2,8 literes Mercedes Sprinter coolerrel. Így jobban fel tudja venni az autó a forgalom ritmusát (kevlár kuplung is akad, nehogy megégjen).

caddy_1.jpg

...ez a fényezőtől hozás-vivés állapot...

 

Az utastérben maradt a Polo műszerfal és a fehér kárpitozás. A műszerfalon igazi bőr van, a tető, és a tetőoszlopok burkolata műbőrt kapott. Az autó kapott még egy Kelemen Zsolt féle air-ride rendszert, így szigorúbb, főleg ahogy a találkozókon lehasal. A klasszikus Borbet T-felnik elölre 7x14, hátra 8x14 méretben kerültek fel. A fényszórók angel-eyes stílusúak, elöl megmaradt a klasszikus Golf GTi spoiler.

caddy_4.JPG

...ez a mostani kész állapot

 

És fontos megjegyezni, hogy Bence, aki a Dealair Garage banda tagja, napiban használja a kocsit, amolyan harmadik, árubeszerző feladatkörben. Ilyenkor persze kiszereli a találkozókra készített platóbélést, az ne sérüljön. De bárhogy is jár, az autója nagyon ott van, igazi jóleső jelenség.

 

...és ez is a mostani kész, bemutatóra járkálós állapot

caddy_5.JPG

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://olajszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6212619267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2017.06.27. 13:33:59

"not my cup of tea", ahogy a britek mondjál. :/ Ettől még persze értékelem a beletett melót, energiát, de nekem nem a világom ez a hasoncsúszós dolog.

Tökösmákos 2017.06.28. 20:30:37

@immortalis: Mert nem vagy fauvé fan. Mindenki tudja hogy az igazi fosvágen a földet veri, miközben az 500 lóra húzott TDI motorja fél kiló kormot lő a levegőbe. Gázadásonként. :P