olajszag

csak ha szét is szedted a mecsóidat

Rohadt a 3-as BMW? Megoldottuk tízezerért

2017. január 23. 18:00 - Dombóvári Mihály

Mi van, ha a rozsdás autón a fémet nem fémmel pótoljuk? Mikor gáz, és mikor megy el?


bmw_nyito.JPG

Nagyobb motorral nem, csak erősebbel gyártották az E30-at. Igen, eta volt. Ahogy Csikós is jelzi, hogy mi végzi ki az öreg autókat, bizony a szabadban állás, a rozsda a legkülönfélébb helyeken, az anyagok elöregedése

Egykor volt öreg BMW-m csomagtér padlóját renováltuk éppen, mert olyan lyukacsos volt mint a szita. A technológia igazán garázsos volt, egy próba a karosszériázás elkerülésére. Mert klasszikusan ki kellett volna vágni az egész padlót a fenébe, sőt venni egy új hátfalat is, és szépen összevarrni az egészet, megfújni és akkor a kocsi fara boldogságba burkolózhatott volna. Sok idő, sok pénz, de nem ment volna tőle gyorsabban, és valljuk be, az értékét is alig emelte volna.

img_0708-002.JPG

Ez úgy elég konkrét rozsda

 

Tehát járjunk alternatív utat. A csomagtartót kitakarítottuk, drótkeféztük, porszívóztuk. Így már nem csak a kis lyukak váltak láthatóvá. Nem volt cél a fizikai rozsdamentesítés, mert szereztem rozsdagyilkost (Loctite Super Rost Killer). Ez a szer kémiailag aktív, a vasdioxidot (rozsdát) ártalmatlan vastrioxiddá (remélem jól mondom) alakítja. Ami a gyakorlatban úgy mutat, hogy felkenve az anyagot a barna szürkére vált. Megszűnik a rozsda aktívnak lenni. Nem rozsdál tovább. Egy kis hétköznapi csoda.

img_0721-005.JPG

Ha fényképezek közbe, akkor más dolgozik. Ha nekem kell, akkor jön az állvány és az időzítés

img_0729-007.JPG

A rozsdagyilkos felmaszatolása

img_0734-008.JPG

Hőpisztolyos rásegítés

Persze a lyuk a rozsdagyilkostól még lyuk marad. Az oxidáció okozta lemezhiányok eltüntetésére is volt ötlet. Az epokit modern utódja, epoxigyanta kétkomponenses ragasztó (ez is Loctite volt, 3450 A&B Hysol). Mindenféle fémhez használható, mert nincs fémtartalma, nem gond az eltérő hőtágulás. Folyékony fémnek is hívják, mert a két komponenst összekeverve a színe szürkére vált. Szóval ezzel ragasztottuk be a bömös folyamathiányait.

img_0741-010.JPG

Feketén fehér, vagy fehéren fekete

img_0749-012.JPG

Maszatolunk? Maszatolunk? A cél nemes

És mivel a festék ápol és eltakar, az egész maszatolás megkoronázásaként kétféle anyagot fújtunk rá. A zűrös részekre egy nehezebb-vastagabb anyagot, amely eredetileg varrattömítő, de a veteránosok, meg a tuningosok jó hangcsillapító hatása miatt nagy felületre is szokták fújni (a súlyával „fogja” a lemezrezonanciát). Igazán jól eltüntette a felületi egyenetlenségeket is. Ezt kartusból sűrített levegővel nyomtuk ki. Az épebb felületekre, meg ráfedve az előzőre egy vékonyabb, de szintén alvázvédő anyagot fújtunk spray-ből. Mindkettő Terostat gyártmány és gyorsan köt. A vastagabb anyagnak hangszigetelő jellege is volt,

img_0763-014.JPG

A hifiépítők és veteránosok hangtompító anyagnak is használják a varratvédőt

img_0769-016.JPG

És végezetül az alvázvédő, ami nem az a régi ragacsos dolog, aminek nincs keresnivalója a kasznin belül

Mikor kész lett, teljesen jól nézett ki. Tényleg jó szakember kellett ahhoz, hogy észrevegye, hogy itt nem feltétlenül szakszerű volt a javítás. Vagy alá kellett volna nézni a kocsinak. A szerelésmód felhozott régi javításokat, például mikor vizsga előtt apám Ladáján gyorsjavításként eltüntettük a kerékjárat-, meg ott is a csomagtartón belül a rugótornyok rozsdáit. Üvegszálgittet használtunk, meg belül üvegszálpaplant is. Lefestettük és ollé, mehetett vizsgára.

img_0782-018.JPG

Kötés után homogén selyemfényű fekete lett a felület, itt még frissen látható. Az a nagy laposvasdarab a vonóhoroghoz tartozott, már rajta volt a megvásárlásakor, a forgalmi macera miatt rajta is maradt

A sztorik és a javított BMW kapcsán merült fel, hogy az efféle javítás mikor lehet etikátlan átverés. Mert hát önmagunkkal szemben nem az, ez biztos. A műszaki vizsgán? Nem lehet rozsda, vagy lyuk, nem volt. Na de ha eladásra mentek volna a kocsik? Akár a bömös, akár a Lada. Szerviztulajdonos barátom, aki látott már egyet ’s mást, érdekes meglátást tett: mert én azt mondtam, hogy gyárilag ott lemez van, akkor korrekt, ha lemezzel pótlunk.

Barátom viszont felvetette, hogy ha a javítás nem jelent későbbi kockázatot, tehát nem korrodál tovább a jármű, a javítás nem érint teherviselő részt, amit gyengítene, tehát nem rontja a kaszni szilárdságát, nem gyengíti egy esetleges balesetnél, akkor elfogadható javításnak minősíthető. És hát tényleg, miért is ne. Főleg, ha egy esetleges eladáskor meg is mondanánk. Bár akkor ki venné meg a ragasztott autót?

Mindenesetre a BMW-n a kasznimunka, plusz fényezés elvitt volna legalább 200 000 forintot, és mint mondtam sok időt, mikor a kocsi kiesik a szolgálatból. Így elvitt maximum tízezer forintot, és fél napot. Ami, egy akkoriban négyszázezres autó esetében igazán baráti. Végül a 325e-t körülbelül két évvel később így adtam el. Nem rozsdásodott tovább, és nem is ázott. Legalábbis ott nem, ahol a fenti módszerrel megjavítottuk. A csomagtartó kultúr maradt.

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://olajszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3612111647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Crip Lee 2017.01.23. 20:24:19

Anno 90-es évek elején Zsiga kerékdobot javítottam farost bevonó vmi kulimájsszal meg üvegszövet. Kb. 24 óra múlva kikeményedett, kívülről feket alvázvédő, mehetett műszakira. Ott ennél nagyobb lukak voltak......

hypochloride 2017.01.23. 23:31:03

Végül is kompozit szerkezetet alkottatok: fémháló, műgyantával. Nem is rossz :) Egyébként -- szerintem -- tényleg nem rossz, a célnak megfelel, akkor meg?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.01.24. 06:59:51

"javítás nem érint teherviselő részt, amit gyengítene, tehát nem rontja a kaszni szilárdságát,"
Szerintem balesetben kb. minden dolgozik az energia elnyelésén, de ettől már nem lett gyengébb az a lemez...

Amúgy nem rossz módszer, főleg a levegőtől elzárós megoldás.

bigpond 2017.01.24. 07:15:36

Nem károgni akarok, de nem láttam, hogy alulról is kezeltétek volna a lemezt.

A rozsda passziváló jó dolog , de tudjátok-e milyen mélyen passziválta a rozsdát? Van egy érzésem, hogy nem valami mélyen , ezért csak jól betakartátok a gócpontokat ami alá simán bekerül a víz, ha máshonnan nem hát alulról.

Kendácsolni lehet jól és rosszul is.

Amit én csináltam volna:
Olajban áztatni a csomagtartót néhány hétig, majd szárazra törölni. Ahol nincs rozsda oda jól fog tapadni a festék mert az tiszta és olajmentes, ahol meg burjánzott az oxid ott meg azért fog megmaradni mer érdes a felület. Ha a késöbbiekben sérül az alvázvédö akkor egy olajtól nedves rozsdakupac nem fog vizet magába szivni tehát az kendácsolás tartós lesz.

bigpond 2017.01.24. 07:50:53

Két dolgot kihagytam:
Azért mert mindenki ezzel a módszerrel javít, nem jelenti azt, hogy az eljárás helyes, lásd az eredmenyeket minden öreg autón kb egy év múlva.

Az autó viszont nagyon szép, különösen a kerekek.

fda 2017.01.24. 08:37:50

Az egyetlen baj, hogy ha egy autón a csomagtartó közepén átlyukad a fém a rozsdától, akkor rozsdás az máshol is. Lehet mindenféle trükkökkel eltakarni a rohadást, de az első koccanáskor összecsuklik. Ha szerencséd van, nem te halsz meg, mert addigra eladtad valami fiatal hülyének, aki elhitte, hogy lehet párszázezerért béemvéje.

bmwfan2017 2017.01.24. 08:48:15

Anno nekem 2 évve ezelőtt utolsó faceliftes megkímélt E34-em volt. Na és hol rohadt? A kerékíveknél, majd a küszöbök, az ajtók alja, úgy hogy mindent megadtam neki. Azt ezzel a kamu fillérbaszó módszerrel nem tudtátok volna esztétikusan megoldani, pedig én is utána jártam mindennek. Meglepő módon a csomagtérben egy rohadás sem volt. A rozsda meg csak jött és jött. Pötty, pötty, pötty. Undorító volt, jött rajta, mint a himlő. Mint mondtak a végén? Teljes újrafestés megoldhatja a problémát. Aha 50 ezer karosszéria elemként, ja és vágni is kell.. Persze a hülyék meg a túl oldalon laknak. Kíváncsi leszek mikor lesz olyan cikk, amikor ennek a himlős rozsdásodásnak meg találják a filléres ellenszerét...

Dombóvári Mihály 2017.01.24. 08:51:14

@fda: Többi része egyben volt. A megvétel után (akkor 17 éves volt a jármű 287 000 bevallott, valójában úgy vélem sokkal több futott km-rel) egy évvel a taposókat (és környezete), az első doblemezek hátsó részét, a jobb első sárvédőt csináltattam meg, ott minden acélból volt így. A küszöbök rendben voltak, hátul meg puffos volt, látszottak a javítási nyomok. Ez is oka lehet, hogy ennyire elengedte magát hátul. Eladáskor (majdnem 8 évig megvolt) bmw fun vette meg, volt e30-a is, meg újabbak, és megkapta a kocsi mellé a teljes gyűjteményt, amit összeszedtem az újabb gatyába rázáshoz, géptető, csomagtérfedél, bal első sárvédő, hátfal, és még sorolhatnám. De friss vizsgával adtam el.

Negrogo 2017.01.24. 09:41:37

325eta (amiben amugy akik nem tudjak esetleg, 2.7L -es van) lesz az nem 324e. 324 -bol csak d es td volt. :)

10 eve volt E30-am es kikezde az ido persze, szoval en megcsinaltattam akkor ha jol emlekszem 130 ezer forintbol egy telibe ujra festest is. Aztan a sors fintora, hogy ra fel evre tetore raktam, parszor megpordulve. TK. Sajnaltam nagyon. Jo ideje E39-em van (528i M sport) viszont hiaba 18 eves semmi rozsda nincs rajta pedig napi hasznalatban van szoval nem csak nyaron veszem elo.

tükörfúró 2017.01.24. 13:26:23

Majd a barnaköpenyes megdöfködi lentről csavarhúzóval, és ha átmegy rajta (át fog), már írja is a papírt a vizsga bukásról.
Javításnak nem nevezném ezt, a hibaelfedése.

greenkeeper 2017.01.24. 22:57:20

Szép munka. Mondjuk ha magamnak csinálnám, akkor alulról is elvégezném a műveletet.

tibi24 2017.01.25. 08:39:49

nah nagyjából ezért nincsenek már e30ak....

Negrogo 2017.01.25. 10:14:25

@tibi24: inkabb azert mert ma mar csak akkor mutat es er tiszteletet egy e30 ha az ki van nullazva es egyben van. viszont ha mindent megcsinalnak rajta, lakotalas, fenyezes, osszes kopo elem csere, motor general, belso ujrakarpitozas, borozes es stb. akkor csak fanatikusok johetnek szoba mert ez millios nagysagrend. nyilvan akinek par szaz ezer van csak autora az meg e36-ot fog venni.

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2017.01.25. 20:08:44

Nagyobb lyukakra lehet tenni rossz farmernadrágból vágott foltot. Be kell kenni valami jó kulimásszal, aztán mehet rá a fekete. Jó még a meleg szurok, újságpapír, meleg szurok újságpapír technológia is, csak napra ne álljunk. Ja... így bizony jó lesz... 26000-es olvasottsággal.

Dombóvári Mihály 2017.01.25. 21:29:00

@Car Mandiner: Hát szívesen elvittem volna hozzád, mert szépek a munkáid, de tartok tőle, hogy annyiért, amennyi épp a zsebemben volt legfeljebb egy jó tanácsot tudtál volna adni, vagy egy kávét az automatából :) A közvetlen célt elértem, nem rozsdásodott tovább

ZYLO 2017.01.26. 10:28:50

Ahol lemez volt, ott lemezzel korrekt javítani - ezt érzem igaznak. Az, hogy nem rozsdásodik tovább (de), nem elég, mert a ragasztó gyengébb, mint a fém. Ez lehet, hogy csak törésnél bukik ki, de akkor fontos lehet.

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2017.01.27. 09:18:40

@Dombóvári Mihály: az irányt nem ítélem el - a szükség nagy úr - de ebben a formában sok veszélyt rejt, pár év múlva lehet sokkal rosszabb lesz. Egy kávéra azért jöhetsz. :)

Super aGyuri 2017.01.31. 00:48:32

@Dombóvári Mihály: Bocsánat, Grammarnácon születtem: nem BMW fun ( = móka), hanem BMW fan ( = fanatikus) vette meg az autót.
süti beállítások módosítása