olajszag

csak ha szét is szedted a mecsóidat

Négyévszakos gumiteszt: itt a vége

2020. november 01. 18:18 - Dombóvári Mihály

Jó sokáig húzta a Michelin CrossClimate, és igazán a mintázat vastagsága okán még használható is a 2015 júniusában beszerzett négyévszakos garnitura.

img_9624_resize.JPG

Mesze nem profi gumiteszt az, amin keresztült ment a négy és fél éve beszerzett Michelin CrossClimate abroncs, amely típusának első generációját képviseli. A profik gondolom elkoptatják a gumit egy éven belül, ha a tartósságáról és a kopásarányos viselkedéséről szeretnének beszámolni. Azonban az átlagautós számára sokkal realisztikusabb az én tartóstesztem, annak ellenére, hogy egy köztes időszakban nem is én használtam az abroncsokat, csak visszatértek hozzám a végére.

Tehát 2015 júniusában lettek felszerelve az akkori VW Passatomra (1.8T) a gumik 225/45 R17 méretben. Tudni kell, hogy akkor ez a méret volt a CrossClimate kínálat felső határa. Ennél nagyobbat nem gyártottak, tehát a gyártó is úgy gondolkodott, hogy nagyobb méretben már nem teljesítené a jó abroncsoktól elvárt futástulajdonságokat.

img_9737_resize.JPG

Ilyen volt újkorában a gumi

 

Mindehhez nem árt emlékezni rá, hogy a 2001-es modellévű Passatok alap gumimérete 195/65 R15 volt. A nagyobb motorosak kaptak 205/55 R16 gumikat gyárilag (illetve ez volt a feláras könnyűfémfelni méret). A 225/45 R17 gumiméret 2002-ben érkezett a W8-as (275 lóerős) modell bemutatkozásával. Tehát a CrossClimate általam választott mérete így a Passat B5.5 gyári felső mérethatára is egyben. (A gyártók gumiméret választásában a tengelyterhelés, a teljesítmény, a rugózási komfort is tényező).

A Michelin CrossClimate-tel kapcsolatban érdemes felidézni a történetét. Az európai gumimárkák négyévszakos gumik felé való figyelmének egyik oka, hogy megfigyeléseik szerint a felhasználók egyre kevesebbszer találkoznak klasszikus téli körülményekkel. A legjellemzőbb télen az úgynevezett szürkeaszfalt, ami a tisztított, vagy enyhén télicsapadékos útfelületet jelenti. A Michelin ezzel az abronccsal azonban szakított a korábbi tervezési elvekkel a négyévszakosok kapcsán.

Tudomásom szerint ez az első négyévszakos abroncs, amely nem egy nyártűrő téligumi (tehát nem olyan gumi, ami mintázatában télies, anyagában melegtűrő, nem lágyul fel), hanem téltűrő nyári. Tehát alaptulajdonságaiban a jó nyári gumik teljesítménye volt a cél, azonban úgy, hogy télen is használható maradjon, mintázata bírja a télicsapadékos utat, anyaga pedig ne váljon rideggé.

Használat közben a gumi nyári körülmények között nagyon jó teljesítményértékekkel bírt. Jól tapadt, jól adta át a vonóerőt, fékezéskor is rendben volt, kanyarokban pedig a korábbi nyáriguminál nagyobb kanyarsebeségeket engedett. Peremvédős kivitele hasznos a felnikarima óvásában. Esőben a teljesítménye szintén meggyőző volt, szerintem jobb volt a nyárinál és a télinél egyaránt. Aztán eljött a tél. Friss havon vagy latyakban működött, azonban letaposott havon és jegesedő felületen nagyságrendekkel zuhant a tapadása, lényegében nyárigumi szintre.

A tél közepén aztán lecseréltem a CrossClimate gumikat az akkor szintén Michelin téligarniturára (205/55 R16 méretben). De vélhetően nem csak az én tapasztalatom volt ilyen, mert a következő évben a Michelin piacra dobta a frissített CrossClimate-et, amelynél javítottak a téli tapadási tulajdonságokon. Hogy mennyire sikerrel, azt nem tudom, azt az abroncsot nem próbáltam. Használtam a négyévszakost nyáriként, melegben, meg esőben, meg átmeneti időszakban, de télre újra lecseréltem. A kezdeti kopással nem mutatott rosszabb tulajdonságot, a V-jellegű minta ellenére nem vált zajosabbá, nem lett farkasfogas sem. A dobolást az egymáshoz képest eltolt mintasorok hatékonyan akadályozták meg.

Aztán eladtam az autót és a felniket is a gumikkal együtt. Nem gondoltam, hogy valaha vissza fognak térni hozzám, de mégis így alakult. Ugyanis barátomtól megvásároltam a nyáron az autóját, és korábban ő vette meg a Passat CC felniket. Eredetileg át akartam tenni az újabb kocsira a kerekeket, de ahhoz volt két, egy éven belüli vásárlású évszakos garnitura, a felnije is jól nézett ki, így feleslegesség váltak akkoriban a CC-kerekek.

Szóval visszatértek. Megnéztem a gumikat, még kopáshatár felett van a mintázatuk, de nem sokkal, kb. egy milliméterrel. Télit így már nem használunk, meg téli funkciójú négyévszakost sem, viszont nyáriként még elkophatna, ha nyár közepe lenne. Ellenben a gumi anyaga már nagyon felkeményedett, és meg is öregedett, tiszta repedés a felszíne. Négy és fél, öt évesek most ezek a gumik.

michelin_crossclimate_teszt_end_1.jpg

És ilyenek most a gumik, már a felni is kapott néhány kört

 

Persze a felkeményedés, meg az öregedés sebessége használatfüggő is. Mint tavasszal Menkó Illés, a Continental szakértője beszélgetésünkkor elmondta a helytelen guminyomással simán lehet jelentősen csökkenteni, úgy 25 százalékkal egy gumiabroncs élettartamát. És nem csak azért, mert a mintázat rendellenesen kopik, például hamarabb alakul ki a farkasfogasodás (túl magas nyomás), ami azért erősen zajkeltő. Illetve túlnyomással a mintázat közepe, túl alacsony nyomással használva a mintázat két széle kopik jobban. És akkor már idetűzöm, hogy ha a futómű rossz (pl. rosszul van beállítva), akkor van túlzott belső-, vagy külső mintaszél kopás, vagy rossz lengéscsillapító esetén lencsésedés.

Szóval helytelen guminyomást használva a gumiabroncs jobban felmelegedik, mint a tervezett üzemi hőmérséklete, ami 60-70 celsius fok. A túlmelegedés lehet 100-120 celsius fok is. Akkor is, ha nem extrém magas-, vagy alacsony a nyomás, tehát nem feltétlenül vehető észre a kocsi viselkedésén. Hanem mondjuk 2,5 bar helyett 2. (Minden autó esetén megadják a gyártók a terhelés függvényében a hidegen mért guminyomásértékeket, amikhez érdemes igazodni). A 2 bar alatti értékeket már nagyon érezni vezetés közben, meg hallani a gumi hangján. 

A folyamatos „melegüzem” miatt a gumi tovább „sül”, és szépen elszakadnak a molekulaláncai. Egyre tovább darabolódik. A gumi pedig ez által fokozatosan elveszti a rugalmasságát, egyre ridegebb lesz, végül a felszínén is láthatóan összerepedezik. Barátom kifejezetten autóra vigyázó embertípus, a gumikat a tanácsom szerint ő is nyáriként használta, ugyanannál a gumisnál tároltatta le szezonon túl, ahol épületben, hűvösön-szárazon tartják a gumikat (tehát nem konténerben sütik nyáron, vagy fagyasztják télen).

Mindenesetre négy és fél évesen itt vannak újra ezek a gumik, már élettartamuknak a végén. Mintázat még van, a széleken kopottabb (futóműállítás is lesz hamarosan, mert ha nem is feltűnően, de enyhén húz félre). És elöregedtek. Bár tudom, hogy a gumigyártók marketingesei évekkel ezelőtt fordítottak a kommunikáción, és míg addig azt sulykolták, hogy „a gumi öregszik, vegyél újat”, most azt mondják, hogy „á nem annyira számít, ha jól tárolták akkor évek múlva is jó”. Mert persze minden vásárló az új gumiknál is kényszeresen figyelni kezdte a DOT-számot (amiből kiolvasható a gyártás időpontja), és még olyan gumikat sem vettek át, amelyek tényleg bőven újnak tekinthetőek.

michelin_crossclimate_teszt_end_2.jpg

Ott a kopáshatárjelző, nincs már sok belőle. A repedések besédesek, a gumi anyaga teljesen felkeményedett. De még így se zajos

 

Szóval nem ez az első tapasztalat a gumi korát tekintve, de egy használatban lévő garnituránál tényleg ennyi év (4-5 év) után eljön a pillanat, hogy nem csak a mintázatmélység okán válik csereéretté. De elmondom, most miképp viselkedik ez az abroncs. Száraz úton továbbra is viszonylag jól tapad, igaz emlékeim szerint újkorában „bátrabb” voltam velük kanyarban. Nem kapar el a kerék gyorsítós induláskor, nem blokkolgat húzósabb fékezéskor, nem csikorog, és nem kezd kisodródni kanyarban.

Egész addig amíg nem kezd esni az eső. Akkor jön a jaj-időszak! A felkeményedett abroncsanyag megteszi a magáét, a megszokott körforgalomban a szárazúti tempónál jóval alacsonyabb haladási sebességgel is eljön az a „jégenjárós” érzés, amikor megszűnik a tapadás. Mint a vezetéstechnikai centrumokban a gyantás-vizes körpályán. Szóval ez az esőjelenség elhozta azt a helyzetet, hogy csereéretté vált a gumi, még nyáriként is. Mert most már nem jó.

És, hogy mi lesz a következő gumi? Először átrakom az 1.6-os Passatról a 205/55 R16 méretű Continental AllSeasonContact négyévszakosokat, most van bennük 7000 km. Kipróbálom az erősebb autón, és hagyom, hogy belefussak a télbe, mert téli körülmények között is kíváncsi vagyok rá miként viselkedik. Elméletileg az egy télre optimalizáltabb gumi, ráadásul keskenyebb is, meglátjuk. Ha nem teljesít jól a télen ezen az autón, akkor felmennek rá a Conti WinterContact téligumik, de ez még kiderül. Hamarosan megírom az AllSeasonContact eddigi tapasztalatait is.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://olajszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9516268814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ahoj- 2020.11.01. 19:01:48

Hogyan látszik egy gumin hogy 4 évszakos? Nekem is ilyen Mihelin climate gumim van, 5 éves, nekem is reped és kopott a széle (lehet típushiba?) Igaz télen nem csúszik nagyon.

Dombóvári Mihály 2020.11.01. 20:18:09

@Ahoj-: Hogy érted, hogy hogyan látszik, hogy 4évszakos? A mintázatra gondolsz? Szerintem nem típushiba, elöregednek. Ezzel most a héten esőben tapasztaltam, hogy csúszik, illetve még régebben a havon-jégen. Az is számít milyen autón van, milyen méretben. Sztem a passat már határon van, meg az általam használt MCC gumi a legszélesebb méret, nedves csúszásban meg havon ez nem feltétlenül szerencsés.

abes 2020.11.01. 20:26:33

Kezdtük a Marutinál, volt céges Berlingon, aztán ilyet kaptam téliben a Megane2-esre.
Majd a B4-es Passatra is került nyáriban. 4-5 évesen a téli, a nyári is megkeményedett és szétrepedezett.
Ha nem koptatod el két év alatt akkor ne vegyél Michelint. Áttértem a Good Yearra, 6 évesen nulla repedés, nagyon finom puha még a gumi.

A második autóra Apollo 4 évszakos került. 2 év és 25e km után, mintha most került volna fel.
Lehet hogy gyorsabban kopik, de legalább nem keményedik.

Egyébként a garázsos autó a gumiknak is jót tesz.
Vicces, de ha nem futár vagy csomagszállításra használják, akkor élete során 90-95%-ban áll az autó.

vanRob 2020.11.03. 13:34:39

Akkor ha jól értelek, télen (november-március között?) nem is volt használva a gumi. Vagyis még a tél hatása nélkül is 4 éves korára gyakorlatilag az eredeti "tudása" jelentősen romlott. Szerintem nem tévedek ha azt mondom, ha fent maradt volna télre is, akkor 3 évesen már ebben az állapotban lett volna.
Nagyon kíváncsi lennék használt 4 évszakos gumik tesztjére, nem csak az adott év zsírúj mintázataira. Érdekelne, hogy 2-3-4 évesen mit tudnak egy hasonló korú évszakspecifikus abroncshoz képest.
Amit írtál az abban erősít meg, hogy a 4 évszakos továbbra sem a "minden-körülményre-ideális" választás, hanem egy kompromisszumokkal vállalt megoldás.

Dombóvári Mihály 2020.11.03. 13:40:35

@vanRob: Nagyon esetfüggő is, vagyis milyen autón, milyen típusú gumi van fent. Van egy Corsánk, azon is 4 évszakos van, a mostani Vredestein Quatrac 5 két és fél éve van fent, egyenlőre jó. Az télen nyáron fent van (keveset futó autó, fedett beállóban tárolt). Szerintem kiskategóriánál létjogosult igazán a 4 évszakos, a Passat már nagyon határeset. De kicsiknél is nagyon számít a gumi gyártmánya.

vanRob 2020.11.03. 13:59:08

@Dombóvári Mihály: Ahan, valami ilyesmire gondoltam én is. A Passat, ráadásul ahogy írtad a legnagyobb mérettel, már nagyon a gumi képességein határán lehetett.
Ja, kiskategória, városban, max néha autópálya, és akkor akár még jó választás is lehet egy 4 évszakos.
Még kivárok, egyenlőre nem vagyok maradéktalanul meggyőzve. A németeket szokták felhozni példának, ogy ott mindenki 4 évszakossal jár. Én sokat jártam náluk, beszállítóknál, ilyenkor bérelt kocsit hajtottam. Hát, egyrészt nem mindenki visel 4 évszakost, másrészt 2-3 éves korban már megy is a kukába. Nem nagyon hordanak 4-5 éves abroncsokat, legalábbis akikkel kint beszéltem ők így csinálják. Valahol még kedvezményt is adnak, ha 2 évente ott vesz az ember új garnitúrát... Szóval volt pár kellemetlen élményem a 4 évszakossal, akkor megtanultam, hogy komoly körülmények között ne várjon annyit az ember tőlük, mint egy prémium évszak specifikustól.
Szóval még kivárok, de mindenképpen ígéretesek a fejlesztések.
süti beállítások módosítása