olajszag

csak ha szét is szedted a mecsóidat

…és győz a négyévszakos gumi!

2017. április 19. 12:25 - Dombóvári Mihály

Az ilyen meglepetés-időjárás támadásakor bizonyít igazán a jó négyévszakos gumiabroncs! De csak a tényleg jó!

img_9624_resize.JPG

Hosszú sztori ez már. Még az ősidőkben használtam először négyévszakos gumit, egy németből hozott Citroen AX viselt Good Year Vector abroncsokat. Rajta maradt, mert hát nem egy testsúlyos erőgépről volt szó. És a használat kilométerei alatt bizonyított is, jó volt télen, nem csúszott, nem esetlenkedett, nyáron annyi volt a nyűgje, hogy a hajtós kanyarokban csikorgott mint régen a Stomil a Ladán a Börzsönyben (de nem sodródott).

Ez kellemes meglepetés volt az után, hogy korábban Debica négyévszakosba futottam bele, amit gyorsan megvásároltam vizsga előtt az Audimra. Igazi teszkós lépés volt, ott is vettem, mindegy volt csak olcsó legyen – és akkoriban, ’98 körül, tesztautókon találkoztam a Debica Vivo nevű nyári gumival, ami meglepően jó volt, ezért hittem el, hogy a Debica Navigator is az lesz. Nem lett az. Esőben-télen csúszott, nyáron nyúlt mint a tészta, és a kocsi mászott le az ívről. És nagyon hamar megöregedett, megkeményedett és kuka lett a sorsa.

hasznalt_ax2.jpg

Tehát nem pozitívan indultam neki az AX négyévszakosainak, amelyek szépen el is koptak. És a kis, 650 kg-os AX kapott újakat, de mivel bevált a Good Year, ha jól emlékszem a Vector 5 gumikat vettem rá: drágább volt mint a nyári, vagy a téli, de olcsóbb, mint a két garnitúra. Nem bántam meg, ezek már nem is csikorogtak, tették a dolgukat, jobban mint sok középkategóriás évszakspecifikus gumi.

A dologból két következtetést vontam le: ha négyévszakos gumit vásárolok alap, hogy jó márka legyen, nekik több a pénzük fejlesztésre, és nem égethetik le magukat ócska gumival. És nagyon fontos milyen autóra kerül. Legyen kis-, maximum alsó középkategória, fronthajtásos, és viszonylag jó súlyelosztású, kezelhetőségű. Nagy dögökre, nagy méretben nem szabad, főleg nem hátsókerék-hajtású darabokra, ja és nem a felső mérethatár felé kell lépkedni, hanem marad a szériaméret.

Így amikor bekopogott a házi autóparkba egy Opel Corsa C, és új gumikat kívánt, a két éve pont új Vredestein négyévszakosokat választottam rá. Tudni kell a négyévszakosokról, hogy általában inkább nyárálló téli gumik a mintázatukat tekintve. A gumikeverék nem ridegül el télen, puha marad, nyáron meg nem lágyul el túlzottan, így nem kopik, nem nyúlik, mint a nyáron is fent hagyott téli gumi. Télen nagyon jó a Vredestein is, nyáron, melegben a kanyarokban már csikorog, kicsit sodródós, de bőven a kezelhető mértéken belül: rendszerint gyorsan kanyarodok.

img_6214_resize.JPG

És amikor nagyot alakít, az a viharos, nagy esős, csapadékos idő. Mintha erre találták volna ki: lehet tényleg erre találták ki. Mint a mai hóesős április dereka. Szinte jobban kanyarodik mint szárazon, fékút stabil, nem csúszik, nem blokkol, pontosan követi a hirtelen kormánymozdulatot is. És nem számít a hideg neki. De ugyanezt a nyári esőben is megcsinálta. Például tavaly, mikor a szupercella tombolt az M7-esen, és az autók 70-80-ra váltottak, vagy kiálltak. A kis Corsával magabiztosan, stabilan be a belső sávba, 130-cal vidáman. Városban is a szokott száraz úti tempóval: igazi csapadék-gumi (nem írok esőt, mert hóban is jó).

img_6219_resize.JPG

A Vredesteinnek télies, sok lamellás a mintázata

 

Egyébként a Passaton is négyévszakosok vannak, bár ez már határeset. De pont nyárigumi-váltásra érkezett két éve az új Michelin CrossClimate, amely a megszokott négyévszakos elméletet felrúgva nem nyárbíró téli gumi, hanem télálló nyári gumi: már ha fogalmazhatok így. Itt nem voltam túl magabiztos, mert a 225-ös méret 17 colban a felső határa ennek a sorozatnak, ezzel a gyártó is jelzi, hogy nagyobb méretben nem vállalja a sztorit. De győzött a kiváncsiság. És elégedettség mosolya futott szét az orcámon, nyári gumiként, és szintén csapadékos időjárásban nagyon magabiztos, jó gumi. Tényleg a prémium teljesítménygumik szárnyalják csak túl. Féktáv is oké, zajszint is rendben, egyenesfutás is stabil, kanyarban is penge, hirtelen kormánymozdulatot is pontosan követi – legalábbis a kocsi képességein belül.

img_9628_resize.JPG

A Michelin mintája inkább nyárias, főleg a V-miatt. Nem zajos, mert a blokkokat eltolták egymáshoz képest

 

És jött a tél, és bár ott állt a gumisomnál a király Michelin Alpin garnitura, tudományosan kiválasztva, 16-os felnin, 205-ös szélességgel, kicsit ballonosan, pont ami kell egy téli guminak, mégis fent hagytam a négyévszakost, hogy derüljön ki mit tud. Túl sok hó nem esett tavaly télen, de csak megjött. Az első tapasztalatok jók voltak, a friss havon megmaradt a vonóerő, az iránytartás, fékezni is lehetett vele. Ugyanezt eljátszotta latyakban, meg az úgynevezett szürke aszfalton: ez ugye a jellegzetes, tisztított városi útfelület.

Aztán csak bevérzett a szeme: elég meredek és forgalommentes utcában lakom. Ott a friss hóban felment, nem gond. Viszont a hókotró által letaposott, kemény felületű havon nem talált fogást. Hiányzott a téli gumik sok kis lamellája, és talán a téli garnitúrához képest két centivel szélesebb futófelület sem segítette. Negyedikre, ötödikre kapartattam fel magam a rövid szakaszon. Ugyanott, ahol az Alpinnal békésen felmegy a Passat.

Sebaj, lehetett egyedi spéci körülmény. Így irány a Pilis, ahol kiírják a a hegyi kanyargóra, hogy „Vigyázat, környezetvédelmi okokből sószórást nem végzünk”. Tehát itt még olvadás után is vannak jeges foltok az árnyékos kanyarulatokban. Egy Audi A4 quattro után gurultunk békésen, majd elértük a nem tisztított út határát. A nem vadulós, hanem kirándulós Audi egyre távolodott, én sodródtam, meg finom farolásokat műveltem (a Passattal kézifék nélkül!). És végül tisztán nyugdíjas tempóval evickéltünk ki az erdőből az egykori Lepencei strandnál. Az Audis addigra rég meg is ebédelt.

img_9737_resize.JPG

Utasaim kérésére a Duna melletti úton tértünk vissza a székesfővárosba, és igazán én sem döntöttem volna másképp. Jégen nem túl jó ez a gumi. Így idén szezonkezdetnél le is cseréltem a télire, majd márciusban vissza, mert egyszerűen az Alpin jobb télen (erre a kocsira, ebben a méretelosztásban: más méretben, más kocsival, lehet más tapasztalat, lehet egy Corsa, vagy Polo esetén az érzékelhető különbség minimális).  Viszont ma reggel Corsátt vezetve, most meg a Passatot mindkét négyévszakos bemutatta, hogy ilyen időjárásban remekel, ezt szeretik, a friss havat, vizet, nagy esőt. 

42 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://olajszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5312436779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joecy 2017.04.19. 13:03:55

Részemről egy tavaly ősszel vásárolt Goodyear Vector 4Season Gen2 teljesít nagyon jó szolgálatot. Télen is hibátlan volt, ma is tette a dolgát és kellemes csalódás volt! :) Innentől csak 4évszakos

dhrbikes 2017.04.19. 13:38:27

Nekem is CrossClimate van 205/55R16 méretben egy kisdízeles Peugeot 207-en, teljesen jó volt télen is, igaz csak sík terepen használtam amikor hó volt. Még nyárra marad, de már csak 3 mm körül van a két első, így ősszel legalább azokat cserélni fogom. Összesen 60e km van benne 1,5 év alatt, szóval a tartósságával sincs gond. Én letettem a téligumis dolgot amíg itt élünk.

2017.04.19. 13:54:19

Idézek: " és az autók 70-80-ra váltottak, vagy kiálltak. A kis Corsával magabiztosan, stabilan be a belső sávba, 130-cal vidáman."
Pontosan ez a mentalitás, ami probléma a téli gumiért kiáltóknál! Télen felteszik a télit, nyomják kiló-harminccal és pocskondiázzák aki nyárival megy. Jelzem, ha 70-el megyek nyári gumival, akkor kb. ugyanannyira leszek biztonságos, mint a téli kerekeken 130-al. Lehet menni bármilyen gumival, csak a biztonságos sebességet kell megtartani! A mi földrajzi övünkön nincs értelme téli/nyári gumizni.

PITTA 2017.04.19. 14:10:41

Fabiára Vredestein Quatrac5-öt tettem fel, az is zseniális volt egész télen...
static.automax.hu/autogumi/vredestein-quatrac5-918.jpg

dailyvicodin 2017.04.19. 14:12:47

@abcd1234: persze, otthon is maradhatsz, aztán akkor tényleg nem kell foglalkozni mi van az autón.

Hümmmm 2017.04.19. 14:28:47

Nexen 4évszakos teljesít hibátlanul tavaly óta két autón is nálam, az egyik 20e-t, a másik 40e-t futott. Esőben, hóban jól teljesitett mind a két garnitúra, hangra csendesek, kopásra normálisak , árban verhetetlenek.......

Agr3ssor 2017.04.19. 14:33:06

Nekem az R19 16v-n Vredestein Quatrac 3-asok vannak! Nagyon kellemes meglepetés volt! Tényleg az a tapasztalat ezekkel, hogy a nyári kánikula az egyetlen ellenfelük, de ott is csak a csikorgás miatt! Egy kicsit ugyan elpuhul, de pont kompenzálja az autóm porig ültetett kőkemény futóművét! Ami még a Vredestein Quatrac-ok érdekessége, hogy teljesen más hangjuk van, mint más gumiknak "csikorgás" közben!! Míg a legtöbb gumi magas frekvencián csikorog/sikít, addig ez öblös mély hangon üvölt! Először meg is lepődtem rajta, mikor egy melegszendvics-evő biciklis elém tekert a zebrán! Ijesztő hangja van satunál, meg "kápárásnál"!
2000km után még újszerűek, rakom át őket a spórolós Cliom-ra! Erre meg mennek vissza a peres papucsok!

PITTA 2017.04.19. 14:37:43

@abcd1234: és mi van ha előtted a másik autós aki szintén 70el megy fékez és neki van téli/4évszakosa? Jön a pufff...

Agr3ssor 2017.04.19. 14:42:52

@abcd1234: "A mi földrajzi övünkön nincs értelme téli/nyári gumizni. "

Ez mit jelent egy napi használatos autónál szerinted?? Mindig télivel, mindig nyárival, vagy mindig négy évszakossal??
Mert rohadtul nem mindegy!!!

Pufibá 2017.04.19. 14:58:57

Most télen éjszaka 10 útból 6x volt lefagyott jeges rész sok helyen.Örültem a friss téli guminak amikor megindult párszor az autó,ne azon múljon.4 évszakos annak jó aki nem megy külföldre,sajnos éjjel kell menni vagy jönni időre,vagy városban megy.Alföldön megint más,oda jó mindig.

Negrogo 2017.04.19. 15:05:56

@abcd1234: Aha... csak ezert teged meg lehetne buntetni, de kemenyen, ahogy ezt teszik mas europai orszagban, csak hat magyarban ez nem divat! Csak az 1 sor utani 200.000 ft meg a 40-es tablaknal 50-el kozlekedo "kozveszelyes gyilkos" 50e -re valo buntetese...

RoboGo' 2017.04.19. 15:08:42

Szintén Michelin CrossClimate Ford Focus C-max-on. December eleji beszerzés, a 4db 100.000 Ft alatt 1-2.000-el. Évi kb. 15.000 km-es teljesítmény mellett olyan 5 évet saccolok nekik. 5 év alatt kb. 60.000 ft-ot hagynék a gumisnál, plusz a téli és a nyári szett ára (használtan is min. 50.000 /szett a használható, márkás fajta) Ennyit a matekról. Ja, és kifejezetten meg vagyok elégedve a teljesítményével. És nem a héten cseréltem vissza véletlenül a nyárit, mert itt már nem lesz rossz idő....

Dr. Bélus___ 2017.04.19. 15:47:07

@abcd1234: Remek ötlet! A vita kedvéért mondjuk, hogy se magadat, se mást nem nyírsz ki, amire azért nem vennék mérget. Ekkor már csak azért küldelek el az anyádba, mert 70-nel csoszogsz előttem és feltartod a forgalmat. És még autópályán csak-csak, mert meg tudlak előzni jó esetben (bár ott is van néha torlódás), de ha egy olyan fingfos úton mint mondjuk a 44-es vagy a 451-es vagy hasonló undormány beáll mögéd 1-2 láma, akkora konvojt alakítasz ki pikk-pakk, mint két másik. Úgyhogy köszi.
Amúgy ha nem jött volna át a cikk üzenete, elmondom még egyszer röviden: ha nincs pénzed/smucig vagy/nem akarsz kereket cserélni, akkor a NÉGY ÉVSZAKOS gumi nem olyan rossz megoldás. Ezzel szemben a nyári télen a legrosszabb opció, még az is jobb ötlet, ha télivel mész nyáron!

Jozeph Pelikahn 2017.04.19. 15:53:19

Aki nem nyalja be a marketing bullshit-et, az tudja, hogy hazánkba a négyévszakos gumi való. A téli-nyárit az év nagy részében lehetne naponta kétszer cserélgetni, így az esetek többségében nem a megfelelő gumival járnak.
Mint ma is.

beni4 2017.04.19. 15:58:49

Nekem is volt vector meg kléber is.Mindkettő jó volt.Mondjuk a klébert nem tudtam hóban próbálni.A michelin cc-ből már lehet kapni az újjabbat ami télen jobb.

beni4 2017.04.19. 16:13:22

Persze a hűséges linglong vásárlók úgyis lehülyéznek mert négyévszakos gumid van mert az sehova nem jó.

Agr3ssor 2017.04.19. 16:35:29

@beni4: A láttam már olyan kínai gumit, amit új korában alig tudtak nullára kicentírozni! Szeretem az ilyen Wanli, Haida, meg hasonló szarokat!
Bezzeg nekem a Vredestein Quatrac-ok a gyári Renault felnire úgy mentek fel, hogy egy kerék nem kért súlyt, kettő 10 grammot, a negyedik 20-at...

szcsongor 2017.04.19. 17:20:06

Szerintem is felesleges téligumizni ott, ahol alig és csak rövid ideig van tél, nagy hóval. Mi még Svédországban, a havat nem sokat látó Göteborgban is megvoltunk négyévszakossal, ott egész évre jó volt. Most itt a keleti parton viszont muszáj ősszel felrakni a szöges gumit, itt nem sóznak, csak kavicsot szórnak, vagyis még téligumival is reménytelen közlekedni a full jeges-havas utakon.

vasgyuszi 2017.04.19. 17:46:33

Most készülök a C8-ra (2 tonna, dízel, automata, fronthajtás) CC-t feltenni (215/60R16), mert mindkét gumigarnitúra csereérett. Egy Renault GrandScenic-es már nyilatkozott pozitívan. Ez (is) bátorított.

worrick 2017.04.19. 18:14:15

Nokian Weatherproof 4 évszakos, ősszel rakattam. Jó, nekem bejön, esőben különösen. Hóban lehet hogy holnap debütál (nem vágytam most már rá), nyári időszakról még nincs tapasztalatom. Keveset futó autón van, szerintem meg fogja érni. Michelin-t szerettem volna, de úgy láttam nincs 13"-ban, Nokian meg volt már nyáriban és jól muzsikált.

Balint133 2017.04.19. 19:28:57

Ez a nyari-teli gumizas szerintem elegge ilyen marketing szagu... Otthon en is cserebereltem mindig es undorodtam tole elegge. Jegen nincs az a gumi ami elmegy - szogest kiveve - latyak/eso-re meg a nyari is kivalo egyedul friss hoban van ertelme a teli barazdainak de az meg azert atomritka magyarorszagon. Szerintem abszolut van letjogosultsaga egy minosegi 4 evszakosnak (bar magam sosem hasznaltam ilyen MO-n)

Itt Californiaban pl. majdhogynem minden auton 4 evszakos gumi van. Az enyemen pl 235/35R19 ami mar a nagyobb meretbol valo es megis 4 evszakost szerelnek, hogy miert? Fingom sincs mert az ev 9 honapjaban buzimeleg van a maradek 3 honapban meg csak eso esik (gyanitom utobbi miatt szeretik).

nyelv-ész 2017.04.19. 20:24:37

Amióta volt néhány éve az a jó kis tavaszi tél az "üljön át egy másik autóba" mémmel súlyosbítva, azóta addig fenn van a téli, amíg a banán el nem kezd érni. Ma is jól jött, nem is csúszkáltam össze-vissza, mint jónéhány optimista autós, aki márciusban az első napsütésre feltetette a nyárit.

Grifter 2017.04.19. 20:37:09

@abcd1234: Egyrészt, saját magadat cáfoltad meg.

Másrészt, autópályán 70-el a kedves rokonok sírja felé menjél és az utolsó utad legyen (finoman nem anyázva, érted), főleg akkor, ha az egyetlen oka az, hogy spúr voltál gumit venni.

Amikor azt hiszed, hogy a téli gumi helyett az a megoldás, hogy fele annyival mész, akkor kellene észrevenned, hogy mennyire hülye is vagy ;)
(Főleg, mert ő nem télről beszélt, hanem egy egyedi esetről, vagyis a dedukció, mint olyan, az neked tuti nem barátod, szóval ne erőltessed.)

levente.szabo 2017.04.19. 20:52:22

Lehet, hogy nem rossz a négyévszakos Magyarországra, de ha valaki télen át akarja lépni a határt, akkor szükséges, mert majdnem minden szomszédos országban kötelező a téli gumi.

levente.szabo 2017.04.19. 20:55:02

természetesen "szükséges a téli gumi"-t akartam írni

worrick 2017.04.19. 21:08:10

A minőségi 4évszakosokon rajta van a jelölés (általában a hópehely), amellyel átengednek télen is.

hdnctrl 2017.04.19. 23:02:13

40 perc alatt visszapattintottam a téli kerekeket.

paveway 2017.04.20. 09:07:57

@worrick: Elég a hópehely? Néhol azt olvasni, hogy az M+S jelölés is kell.

H.Stoichkov 2017.04.20. 11:10:11

Alsó középig? Én eddig úgy tudtam, hogy pl a batár, erős FX infire sincsen külön téli-nyári, se pl Porsche Panamerara... Szóval pont a nagy, erősökre van egy gyári ajánlott abroncs. De lehet tévedek

Schlaufux 2017.04.21. 00:24:26

HÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁt, az nagyon amatőr szöveg, hogy márkás gumit kell venni, mert azok nem csinálnak pocsék abroncsot. Én ezt addig hittem így, míg nem volt lehetőségem gumi-teszteket olvasni. ott már sok "márkás" gumi elvérzett. Pl.: Michelin A4 dobogós volt anno a teszteken az én 195/65x15 méretemben és szomszédokban, az A5 meg pocsék rá egy évre. Az enyém utolsó éves A4. Én mindig gumiteszteket olvasok vásárlás előtt. Másnak nem hiszek. Ki a franc tud 10féle gumit azonos méretben tesztelni? Nekem mondhat bárki mindent, nincs mihez viszonyítani. 4 garnitúra gumit vettem, 4 márka, dobogós tesztekkel, a legolcsóbbat választva közülük.

fairlane 2017.04.21. 15:01:02

Ebben a kérdésben megint nincsen csak egyféle igazság. Szerintem a kérdésre adott válasz attól függ, hogyan használod az autót.

1. Csak belterületi használat, évi 3-5.000 km. Akár nyári gumival is mehetsz, ha havas napokon le tudod tenni az autót és nem kell mindenképpen autóznod. Nagyon hideg időben, de száraz úton hosszabb lesz a fékutad. Más kérdés, hogy mit csinálsz, ha reggel elmégy melózni és estére leesik egy kiadós hómennyiség. Még mindig hagyhatod másnapig a parkolóban az autót és hazabuszozol.
2. Évi 10-15.000 km. Biztosan megfelel a négyévszakos.
3. Hivatásszerűen autózol, évi sok 10.000 km-t megtéve. Mindenképpen menned kell, akármilyen is az idő. Na, ilyenkor mindenképpen a téligumi kell, abból is egy márkásabb.

Ez az utóbbi 20 évem tapasztalata, 70-80.000 km/év vezetéssel. Télen csakis jó minőségű, megfelelő profilmélységű téli gumiabroncsot használok.

szlan 2017.04.21. 15:40:12

@fairlane: Mondjuk szerintem évi 3000-5000 km városban nincs értelme nyárival "kockáztatni" azt az évi két alkalmat amikor kellene a kocsi, de a nyári gumi pont nem jó, mert semmit se nyer az ember egy nyári gumival. Ekkora futásnál még az esetleges fogyasztás különbség se látható.

Akkor már azt mondanám, hogy az általad vázolt esetek közül 1. 2. négyévszakos, a 3. téli-nyári.

kuki123 2017.04.23. 14:29:41

@abcd1234:
" A mi földrajzi övünkön nincs értelme téli/nyári gumizni."

Ezt mond az osztráknak románnak..ahol kötelező a téli gumi, nem opció.
Szlovákiában meg el se túrják, nyári gumival a városi főútra nem jutsz ki, nem hogy a városból.

Egyébként nyilván jó a köztes megoldásnak a 4 évszakos...ha már nem akarja váltogatni.
Nyáron is lehet használni a télit, bár nem ajánlatos, kb 1 nyarat ki bír és 0-ra kopik
De fordítva vagyis télen nyárit, ráadásul kopott ...a legrosszabb lehetőség...
tucatnyi teszt videó bizonyítja hogy havas jeges nyirkos télies időben a nyári (új) is erősen ellenjavallot...a szarrá kopott nyári meg kutyagumit se ér.
Ennek ellenére még mindig vannak akik abban a hitben ringatják magukat, hogy 30 éve is jó volt ez a felállás.

Elég sajnálatos, hogy vannak emberek akik ha más életével nem is foglalkoznak, legalább a saját tulajdonukkal foglálkoznának (hogy ne legyen összetörve)
Sajnos láttam idén télen sajnos igen sok slikk gumis "ő jobban tudja" parasztot.

Laci Szamek 2017.11.03. 10:51:29

@kuki123: Amerikai barátom eléggé északon lakik.Nem i értette a kérdést,hogy téli nyár vagy négy évszakos.Mindenki az utóbbival jár.Pedig ott nem most kezdtek autózni és megy évi 20-25ezret mérföldben.

Dombóvári Mihály 2017.11.03. 11:49:31

@Laci Szamek: és gondolom féláron veszi az itteni árakhoz képest

Sándor Borzsák Miklósváry 2017.11.30. 09:40:08

Kedves cikkíró! Nagyon jó és elemző jellegű a cikk, de a fényképen én Michelin Cross Climate terméket látok és nem Cross Climate +-t. (cimkén "C" és "A" szerepel, a + gumié "C" és "B"). A + verzió alapja a nyári gumi, a régi verzió téli gumi alapú. Amennyiben tévedek, kérem jelezze. Nem szeretnék rossz gumira szert tenni.

Dombóvári Mihály 2017.11.30. 16:19:30

@Sándor Borzsák Miklósváry: Kedves Sándor! Ismereteim szerint a Cross Climate "nyári gumi" alapú négyévszakos, már az első verzió is. A Michelin a + jelű második verzión a sajtóanyagaik szerint pont az általam is említett és hiányolt jeges tapadást javította (de nem próbáltam, hogy ezt milyen sikerrel).

Sándor Borzsák Miklósváry 2017.11.30. 16:26:06

@Dombóvári Mihály: Kedves Mihály! Köszönöm a reagálást.Ma egyeztettem a Michelinnel és ezt írták nekem: Kedves Sándor!

Köszönjük,hogy felkereste ügyfélszolgálatunkat.
A MICHELIN CrossClimate+ egy új (2017-es) gumiabroncs model, elődjéhez képest változtattak az összetevőkön, azonban teljesítmény szempontjából nagyon csekély a különbség.
A nedves úton való fékezés teljesítmény kategóriájában a MICHELIN CrossClimate bizonyul jobbnak, viszont a különbség csupán centiméterben mérhető. Ennek magyarázata, hogy gumiabroncsokat "A" B" és "C"... minősítésekkel osztályozzák. A minősítéseken belül pedig egy 15 - ös skála is különbséget tesz az osztályzatok mértékétől. A MICHELIN CrossClimate ugyan "A" kategóriával lett minősítve (a nedves úton való fékezés kategóriájában), azon belül azonban a végén helyezkedik el (például "A" minősítést kapott viszont a 15-ös skálán 14-es) a MICHELIN CrossClimate+ viszont "B" minősítést kapott viszont annak az elején kapott helyet, tehát a különbség ebben a teljesítmény kategóriában nagyon kicsi. Ennek az oka az, hogy a havas úton való fékezés teljesítményét fejlesztették tehát megváltoztatták a gumiabroncs néhány összetevőjét ami miatt egy kicsivel romlott a teljesítmény nedves úton való fékezés kategóriában.
Említenék egy más jellegű információt amely talán segíthet a döntésben, a MICHELIN CrossClimate gyártását tavaly év végén leállították egyenlőre még megvásárolható ez a model viszont ha esetleg úgy alakul,hogy valami oknál fogva (pl defekt) lekell cserélnie egy gumit akkor már lehet,hogy nem fogja tudni beszerezni a régebbi modelt és kettőt kell majd lecserélnie és így pedig már nem 4 ugyanolyan gumi lesz járművén.
Remélem ezekkel az információkkal sikerült megválaszolnom kérdéseit és segíteni fog Önnek a döntésben. Ha további kérdése vagy kételye van kérjük keressen fel minket újra bizalommal.
További szép napot kívánunk.

Tisztelettel, Dóra
Michelin Ügyfélszolgálat
Tel: 0680015321
E-mail: contact@tc.michelin.eu
Web: www.michelin.hu/

Dombóvári Mihály 2017.11.30. 16:41:45

@Sándor Borzsák Miklósváry: Érdekes választ küldtek! Az egészben tényleg elgondolkoztató, hogy ilyen fejlesztési tempó és termékcsere mellett javíthatatlan defekt vagy gumisérülés esetén mit tud tenni az ember. Hiszen van gumitípus-altípus, ami tényleg 1 évig van a piacon (a gyors csere persze felvetheti a kérdést, hogy esetleg nem sikerült olyan jól?). Hasonló helyzetbe keveredtem a cikkben említett Corsával, amely jobb első nem javítható defektet kapott, és a fent szereplő gumit már nem gyártják. Cserélhető párban, akkor persze tengelyenként lehet eltérő a tapadás, az sem jó. Vagy cserélhetem mind a négyet, mert az az ideális? Tapadás szempontból biztos, gazdaságilag nem feltétlenül.
Én a Michelin Cross Climate új változatát javasolnám, nem véletlenül javítottak rajta. De persze kérdés az is, hogy milyen méretben, milyen kocsira, mert a Passatra a felső mérethatárú abroncs került. Úgy vélem, ha 17-es helyett 16-os, 225 széles helyett 205-ös abroncsot (és hozzávaló felnit) szereltem volna fel, más lenne a tapasztalatom (például nyáron lehet nem remekelne úgy, csúszóson meg jobban szerepelt volna a nagyobb talajnyomás miatt.) Itt a méretválasztásnál szembe mentem részben önmagammal, mert a téligumira az elvem, hogy a kocsira szerelhető alsó mérethatárt vagy azt közelítse a gumi. Téliből jobb a keskenyebb, és ballonosabb (magasabb oldalfalú). De a Cross Climate-t nyáron is hordta a kocsi, tehát valahol kellett a kompromisszum.

MondeoManTony (törölt) 2018.02.26. 07:05:48

CC van fent egy éve a Mondin, szárazon és vízen nagyon jó, hidegben is elégedett vagyok vele. Viszont havon és jégen nagy csalódás: még csak csak elindul és bár elég hosszan, de megáll, viszont kanyarban úgy csúszik, hogy megijedtem... nem akartam elhinni! Alig jobb, mint egy nyári gumi. És gyorsan kopik. Tavaly áprilisban raktam fel és már csak 5mm-es! Tehát a következő télre már nem lesz jó Ausztriába mert 4mm alatt nem számít téli guminak - Szombathelyen lakom és 20ezret megyek évente. Aki keveset megy és városban annak tényleg jó lehet, különben erős kompromisszum. Én visszaállok a téli - nyári cserére. Csodák nincsenek.

Csavarhúzós 2019.01.06. 10:31:18

Nekem harmadik telét szolgálja a Cross Climate, és most keresgélek sürgősen téli gumit. Első télen jó volt, ami azt jelenti, hogy havon is jobb, mint a tíz éves téligumi vagy a teszkós új. Második télen már ezeknél rosszabb, de még használható. Most meg már alig tudok vele elindulni: 8-9%-os emelkedőn nem megy fel, ha már nem friss a hó, hanem le van taposva keményre, csúszósra. (Hegyes terepen lakom, itt nem opció, hogy "nyárival megyek óvatosan", mert egyszerűen nem megy fel az emelkedőkön...) A mintamélység még megvan, de a lamellák éle lekerekedett.

Dombóvári Mihály 2019.01.07. 08:20:51

@Csavarhúzós: A CC nekem is egy télen át volt fent, amikor új volt, utána úgy használtam lényegében, mintha nyári lenne. Annyi rugalmasságot adott, hogy a korai őszi, vagy a késői tavaszi váratlan rossz időben azért előnyben volt a normál nyárihoz képest. Én még annak is betudom, hogy felső mérethatárt választottam. A kisautókon viszont bevált a négyévszakos, ugyanazon körülmények között azokon a helyeken szépen felmegy az autó (én is dombokon lakom).
süti beállítások módosítása