olajszag

csak ha szét is szedted a mecsóidat

Totál pénzkidobás, de megmagyarázom

2017. március 09. 21:45 - Dombóvári Mihály

Francnak kell szériavégi indexes tükör, ha semmi baja a réginek? Hát nekem.

img_7422-001.JPG

Az első lépés a tükörlap kipattintása

 

Hányszor halljuk ezeket: minek szórod a pénzt erre az öreg kocsira, sőt egyáltalán a kocsira? Minek töltöd ezzel az idődet? Persze kezdhetném a magyarázkodást, hogy mert jobb a nagy tükör látószöge, jobban látható, ha indexelek, ráadásul öt évvel fiatalabbnak hihető a kocsi, hiszen úgyis szép az állapota. Kezdhetném, és mindez amit felsoroltam igaz is, de nem kezdem, mert valójában azért kell az indexes tükör mert jólesik. Jó dolog utánajárni, megszerezni, közben jó arcokkal beszélgetni, megvitatni, majd ha megvan a tükör akkor szétszedni ügyesen nem eltörve. Menni a fényezőhöz, ahol büdös van, de az igazán jó szag, mert ott születnek a csúnya dolgokból az újszerű dolgok: már ha ügyes a fényező.

img_7433-003.JPG

Az egyikből már kiszedve az állítómotor

 

Szóval ezért jött a dolog, hogy a VW Passat B5.5 szériavégi, indexes tükre ugorjon a szériakezdő kocsimra. Ahogy az ember beleereszkedik a típusra szakosodott emberek világába, mint könnyűbúvár a tengervízbe, úgy éri egyre több benyomás, úgy lát meg egyre több játéklehetőséget az autójában. A korábbi bejegyzésben említett döntés, mely szerint nem kerül eladósorba a Passat, hanem továbbszolgál, de ehhez kap egy kis gatyábarázást, terelt be ebbe a világba.

img_7437-002.JPG

Egy kis youtube segítség (a szerelőkesztyű a csomagtartó tartozéka)

 

Amikor elkezdtem fényszórókat, ajtókárpitokat keresni, elég gyorsan beálltam az FB-n lévő „Passat B5 5.5 adok-veszek” csoportba. Jó aktív a felhozatal, hamarosan már függőként nézi az ember ki mit rak fel, milyen érdekes holmit, és ha nem is akarom megvenni, érdekel az ára, és hogy mire kerül. Idővel olyan érzésem lett, mintha minden utcavégi ház belső udvarán Passatot bontanának, Mosonmagyaróváron át Záhonyig. És tényleg bontanak is, jó kis iparág lett.

img_7435-004.JPG

És lent van a tükörház (egyben)

 

Persze az megdöbbentő, hogy bontottan elkelnek az olyan biztonsági kockázatot hordozó alkatrészek is, mint a lengőkarok, vagy fékbetétek. Sőt néhányan meg mintha függők lennének, és azt is bontottan veszik, ami újként olcsóbb az alkatrészboltokban: persze az nem gyári. Ez is érthető, mert belefutottam olyan, az első lökhárítóba való középső rácsbetétbe, amit újként vettem, de egy másodpercig sem marad a helyén, a műanyag fülek nem érnek el a helyükre, pont kisebbek mint kéne. Csavarral lehetne rögzíteni, na de olyanom van, a viharvert gyári.

img_7465-001.JPG

És mindkettő lent van

 

Mintha egy februári szürke napon történt volna, hogy az a gondolat rázott fel, hogy napfényt hozhatna a második hónap kietlenségében egy kései indexes tükör beszerzése és felszerelése az eredeti aszimmetrikus méretű kocka tükrök helyett. A gondolatot azonnal telefonálás követte, amelyből kiderült, hogy a felfogatás csereszabatos, a bekötés megoldható, és igen pont van két ilyen tükör a felhívott srácnak, akivel nem ez az első boltolásunk, a bizalom már felépült. Annyi a másság, hogy ezüstszínű a tükör. Nem baj, küldd!

img_7472-008.JPG

Teljesen darabokra szedve (lehet letisztítani az alkatrészeket)

 

És azért nem baj, mert március elsejére már be volt jelentve az autó fényezőhöz, hogy a kőfelverte géptetőt újrafújják. Mellé fér a két tükörház is. Meg is jöttek, profin becsomagolva. Másnap már ott is voltam Újpesten a fényezőnél, az ARD Color oktatóközpontjában. Megszoktam, hogy autós fronton nagyjából mindenki varázsló, így kitettem a tükröket a munkaasztalra, hogy itt van, lehet szétszedni. Tamás a fényezőmester ránézett, majd két szóval jelezte, hogy ő nem, de majd én szétszedem, mert ez elég törékeny holmi, és trükkösen bontódik.

img_7498-009.JPG

Kezdődhet a csiszolás

 

Ez hirtelen új szituáció volt, de hát elővettem a mindenttudó csavarhúzót és lássuk miből áll össze a tükör. Forgattam egy darabig mint majom a legósdobozt, majd úgy döntöttem a tükörlap kipattintásával kezdem, mert más biztató út nem látszott. A tükörlapnak nincs trükkös rögzítése, befelé ki kell téríteni teljesen és félig mögé nyúlva óvatosan ki lehet billenteni a helyéről. Tovább lépésként kiszereltem a motoros állítómagot is. Így szétnézve a tükörtokban, meg felmérve milyen alakú alkatrészekből áll, úgy döntöttem, hogy a törések elkerülésére megnézek a Youtube-on egy leszerelést, ez már bevált a lambdaszonda cserénél is, és a bicskakulcs szétszedésénél is.

img_7504-010.JPG

Állványra rögzítés a fényezéshez

 

Az elsőnek nézett angol videó igazán a saját szerszámát akarta szerintem eladni, ahol mutatta, ott benyúlkálva semmi nem történt, csak közel kerül az ember a műanyagtöréshez. Éreztem, hogy nem az a jó vágány, így kerestem másik videót, ami történetesen német volt, és épp egy Sharan hasonló tükrét szerelte szét. Pont azokat a csavarokat csavarta ki, amelyekre én is gondoltam, majd egy finom egyszerű mozdulattal leszedte a tükörházat. Na ezt pont így tettem én is. Gyönyörűen szétjött. Ezután kiszereltem az indexeket is, egyrészt mert az egyik törött volt (kaptam hozzá cseredarabot), másrészt, mert arra gondoltam fújjuk meg az indexbúrákat finoman sötétített lakkal, harmadrészt, hogy eltakarítsak minden alkatrészt.

img_7580-017.JPG

Be a kamrába

 

Így átadhattam a tükörházakat fényezésre. Kezdődött a csiszolással, durvábbtól a finom felé, majd zsírtalanítás és állványra rögzítés. Az indexeket is finoman átfutotta Tamás csiszolóval, majd maszkolta és ez is ment a kamrába. Már kész vannak a holmik, mind a csomagtartóban, de megmutatni akkor fogom, amikor a felszerelésen túl vagyok.

img_7615-016.JPG

És itt már lefújva

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://olajszag.blog.hu/api/trackback/id/tr8612326075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

riel · http://amatorfutoleszek.blog.hu/ 2017.03.10. 18:06:04

És mi lesz a sárvédő index-szel?? Villogni fog az is?

Dombóvári Mihály 2017.03.10. 18:20:38

@riel: Nem, az nagyon gáz. Van aki sötétburásra cseréli, de az kevés. A sárvédőket azért nem cserélném le, persze az lenne a legtisztább. Azt néztem a VW Sharanokon hogy az indexes tükrösök sárvédőjén megmaradt a hely, csak egy műanyag fedelet tettek rá. Erre gondoltam megoldásként az említett problémára :) merthogy ugyanaz az index típus-méret-nyílás

riel · http://amatorfutoleszek.blog.hu/ 2017.03.10. 19:22:10

Olyan Sharanunk van. Tükrös indexes Sharan feliratú dugóval a sárvédőben.
Szerintem halál igénytelen megoldás egy gyár részéről, de az egyik kollégám azt mondta, hogy milyen jó, hogy megtartották a kompatibilitást az MkI és MkII között. Szóval ízlések és pofonok :-)
Egy színre fújt dugó lehet kevésbé zavarna.

Dombóvári Mihály 2017.03.11. 09:05:39

@riel: A dugón a Sharan felirat az nyomtatott jellegű vagy a műanyag anyagából formálták? (igen tesco takarékos, hogy nem költöttek új présformára a sárvédőnél :) )

Roadster68 2017.03.12. 10:36:06

Az MB Vianon indexes tükör van, a Viton pedig sima, mégis tudtak kétféle sárvédőt gyártani.
A Vitoén van index, a Vianoén nincs, mert a tükörben van.

riel · http://amatorfutoleszek.blog.hu/ 2017.03.12. 12:43:48

A felirat nem dudorodik ki a dugó felületéből. Valahogyan benne van, mint egy átlátszó műgyantában.

mbx porsche · http://matchboxmemories.hu 2017.04.20. 10:12:52

Ha kiveszed a sárvédőből az indexeket - amivel szerintem is mindenképpen kéne kezdened valamit - akkor az egyikre vevő lennék ;-)
süti beállítások módosítása